Faktum

Beüthet egy Ukrajna-fáradtság

Episode Summary

A Donbassz megszerzése lehet most reálisan Moszkva minimális célja, ezt már el lehet adni győzelemként. Demkó Attila, a Mathias Corvinus Collegium Geopolitikai Műhelyének vezetője a Faktumban azt mondta, a jelek szerint nagyon lassan, de az oroszok felőrlik az ukrán védelmet. Nagyok az oroszok veszteségei, de ukránoké vélhetően még nagyobbak, Ukrajnának több a katonája, Oroszországnak viszont több és komolyabb a fegyvere.

Episode Notes

A szakértő kétségesnek nevezte, hogy a nyugat-európai országok  – figyelembe véve az egekbe szökő energiaárakat is – évről-évre több tízmilliárd dollárral támogatnák meg Ukrajnát ahhoz, hogy a felszínen maradjon. "Beüthet egy Ukrajna-fáradtság" – fogalmazott. 

A szankciókkal kapcsolatban azt mondta, a magyar kormány jól tárgyalt, keményen kiállt hazánk érdekeiért, amikor elérte, hogy az olajembargó ne vonatkozzon a vezetéken szállított kőolajra. Mint mondta, Európa újra és újra lábon lövi magát a szankciókkal. Magyarország azonban az éppen divatos ideológiákkal szemben a valóságról beszél, a kormány mind a migráció, mind pedig most a szankciók ügyében úttörő volt, kiállásával más országokat is segít. 

A Faktum adásai megtalálhatóak a YouTube-csatornánkon, illetve SoundCloudon is! 🎤🎧
Kövesd a Magyar Hírlapot Facebook-oldalunkon és Instagramon is! 📲🟡

A műsor házigazdája: Őry Mariann
Készítette: Görgényi Levente, Németh Zoltán
Főszerkesztő: Petán Péter