Faktum

Az itt és most varázsa

Episode Summary

Ősbemutatóban részt venni mindig kitüntetés, de felelősséget is jelent, hiszen ez úgy marad fenn az utókornak, hogy 2022-ben, ebben a kivitelezésben én formáltam meg először Alphonsine-t. És ez nagyon nagy dolog - hangsúlyozta Gubik Petra, Junior Prima-díjas színművész a Faktum Premierben, a Magyar Hírlap podcastműsorának kulturális magazinjában.

Episode Notes

Június 17-én mutatták be a Margitszigeten A Kőszívű-a Baradlay-legenda című új magyar musicalt, Juhász Levente, Galambos Attila és Szente Vajk alkotását, amely A kőszívű ember fiai című Jókai-regény zenés színházi feldolgozása. Az előadásban Plankenhorst Alphonsine-t Gubik Petra formálja meg, aki a Faktum Premier adásának vendége volt. 

A Junior Prima-díjas színésznő a premier kapcsán arról mesélt, milyen szerepformálási és hangi kihívásokat rejtett a darab, illetve arról is, véleménye szerint miért fontos a Jókai-nagyregényt közelebb hozni a fiatalokhoz.

A színház élő történet, az itt és most varázsa, hogy soha nem tudjuk kétszer egyformán csinálni - emelte ki Gubik az adaptáció kapcsán.

Szó esett még Gubik első szólólemezéről, az Ez van, ez!-ről is, amelyet Müller Péter Sziámival és Szirtes Edina Mókussal készített. Az albummal kapcsolatban a színésznő elárulta, hamarosan önálló est formában turnéra indul vele, a lemezbemutató koncert pedig júliusban a Petőfi Rádióban és a Petőfi Tv-ben hallható és látható is lesz. Az adásban említésre kerül még a pihenés fontossága, valamint az is, Gubik Petra milyen szerepeket játszik szívesen nyáron.

A Faktum Premier adásai megtalálhatóak a YouTube-csatornánkon, illetve SoundCloudon is! 🎤🎧Kövesd a Magyar Hírlapot Facebook-oldalunkon és Instagramon is! 📲🟡

A műsor házigazdája: Sárdi Krisztina
Készítette: Görgényi Levente, Németh Zoltán
Főszerkesztő: Petán Péter