Az Orbán-kormány olyan bátran állt neki a kormányzásnak 2010-től kezdve, ami gyökeresen alakította át az addigi status quót – hangsúlyozta Barthel-Rúzsa Zsolt, a Századvég kuratóriumának elnökhelyettese a Faktumban.
Rámutatott, a Fidesz-KDNP háromszor is kétharmados többséget szerzett a választásokon, ami azt jelzi, hogy a kormány által kijelölt irányt támogatják az emberek.
Barthel-Rúzsa kiemelte, az illegális migráció megállításával, a kerítésépítéssel a déli határszakaszon, a gyermekvédelmi törvény, valamint Brüsszellel való harccal nem csak a kormánypárti, hanem a baloldali szavazók is azonosulni tudtak. „2010 óta van Magyarországnak olyan kormánya, amely az emberekkel összhangban dolgozik és figyelembe veszi a véleményüket” – összegzett.
A műsorban szó esett arról is, hogy a koronavírus-járvány kitörésééig folyamatosan nőtt a gazdaság. Mint mondta, az év végi várakozásuk az, hogy 6-7,5 százalék közt lesz az éves gazdasági növekedés.
A Faktum adásai megtalálhatóak a YouTube-csatornánkon, illetve SoundCloudon is! 🎤🎧
Kövesd a Magyar Hírlapot Facebook-oldalunkon és Instagramon is! 📲🟡
A műsor házigazdája: Őry Mariann
Készítette: Görgényi Levente, Németh Zoltán
Főszerkesztő: Petán Péter