Faktum

A baloldal politikailag megsemmisült

Episode Summary

„A jobboldalon közösség van, a baloldalon viszont egyéni egók” – fogalmazott Békés Márton, a XXI. Század Intézet igazgatója a Faktumban. Hozzátette: a baloldalon ideig-óráig tudnak esetleg képesek taktikai együttműködésre, stratégiai szövetség azonban nincs köztük és amint beüt a krach, egymást kezdik hátba szúrni – ez történik most is. Megjegyezte, „politikailag megsemmisültek”.

Episode Notes

„Ennél pocsékabb, szervezetlenebb, szellemileg földszintesebb, politikailag tehetségtelenebb, kormányzásra alkalmatlanabb ellenzéke nem volt még a rendszerváltoztatás óta eltelt időszakban Magyarországon” – fejtette ki.

 

Békés Márton arra is felhívta a figyelmet, hogy a gyermekvédelmi népszavazáson a kormányoldal ismét olyan üzenetet tudott megfogalmazni, amelynek támogatottsága túlmutat a saját táborán. Ilyen téma a családpolitika, a béke, a munkahelyteremtés is, sorolta. Szó esett arról is, hogy komoly külföldi beavatkozási kísérletek voltak a kampány alatt.

 

A Faktum adásai megtalálhatóak a YouTube-csatornánkon, illetve SoundCloudon is! 🎤🎧
Kövesd a Magyar Hírlapot Facebook-oldalunkon és Instagramon is! 📲🟡

A műsor házigazdája: Őry Mariann
Készítette: Kertész Ákos, Németh Zoltán
Főszerkesztő: Petán Péter